WeBible

1 - Jób pedig folytatá az ő beszédét, és monda:

2 - Oh, vajha olyan volnék, mint a hajdani hónapokban, a mikor Isten őrzött engem!

3 - Mikor az ő szövétneke fénylett fejem fölött, s világánál jártam a setétet;

4 - A mint java-korom napjaiban valék, a mikor Isten gondossága borult sátoromra!

5 - Mikor még a Mindenható velem volt, és körültem voltak gyermekeim;

6 - Mikor lábaimat édes tejben mostam, és mellettem a szikla olajpatakokat ontott;

7 - Mikor a kapuhoz mentem, fel a városon; a köztéren székemet fölállítám:

8 - Ha megláttak az ifjak, félrevonultak, az öregek is fölkeltek és állottak.

9 - A fejedelmek abbahagyták a beszédet, és tenyeröket szájukra tették.

10 - A főemberek szava elnémult, és nyelvök az ínyökhöz ragadt.

11 - Mert a mely fül hallott, boldognak mondott engem, és a mely szem látott, bizonyságot tett én felőlem.

12 - Mert megmentém a kiáltozó szegényt, és az árvát, a kinek nem volt segítsége.

13 - A veszni indultnak áldása szállt reám, az özvegynek szívét megörvendeztetém.

14 - Az igazságot magamra öltém és az is magára ölte engem; palást és süveg gyanánt volt az én ítéletem.

15 - A vaknak én szeme valék, és a sántának lába.

16 - A szűkölködőknek én atyjok valék, az ismeretlennek ügyét is jól meghányám-vetém.

17 - Az álnoknak zápfogait kitördösém, és fogai közül a prédát kiütém vala.

18 - Azt gondoltam azért: fészkemmel veszek el, és mint a homok, megsokasodnak napjaim.

19 - Gyökerem a víznek nyitva lesz, és ágamon hál meg a harmat.

20 - Dicsőségem megújul velem, és kézívem erősebbé lesz kezemben.

21 - Hallgattak és figyeltek reám, és elnémultak az én tanácsomra.

22 - Az én szavaim után nem szóltak többet, s harmatként hullt rájok beszédem.

23 - Mint az esőre, úgy vártak rám, és szájukat tátották, mint tavaszi záporra.

24 - Ha rájok mosolyogtam, nem bizakodtak el, és arczom derüjét nem sötétíték be.

25 - Örömest választottam útjokat, mint főember ültem ott; úgy laktam ott, mint király a hadseregben, mint a ki bánkódókat vigasztal.